Minden esély megvan rá, hogy a Scavengers lesz az év egyik legnagyobb sikere, amibe ha újoncként ugranál be, akkor az alábbi 10 dologgal jó, ha tisztában vagy!

A Scavengers jött, látott és sokak szerint győzni is fog majd egyszer valamikor, de ezt majd csak később fogjuk megtudni. Az azonban tény, hogy sokakat bevonzott a jelenleg – és egy ideig még – korai hozzáférésben elérhető kifejezetten egyedi és különleges alkotás, amire egyre többen fognak rápróbálni.

Nincs is ezzel semmi baj, hiszen a 343 Industries-ből kivált fejlesztők a volt kollegáik csúfos próbálkozásával ellentétben (Disintegration) a Scavengers-el egy rendkívül ígéretes játékot alkottak meg, melyet sokan már most 2021 egyik legnagyobb slágerének jósolnak.

Jelenleg sajnos csak PC-n – Steamen és az Epic Games boltjában – érhető el ingyenesen, de sebaj, ugyanis az alábbi 10 alapinfó a későbbi konzolos rajtnál is jól fog jönni. Ezért, ha újoncként ugranál fejest a Scavengers hófödte tájaiba, akkor ezeket mindenképpen tudnod kell, hogy ne legyen olyan fagyos az első találkozás.

Stílusok keveredése

Kevés olyan játék van a piacon, ami úgy képes keverni bizonyos stílusokat, hogy nem lesz belőle végül óriási katyvasz. A Scavengers szerencsére egészen profi módon gyúr egybe innen-onnan ismerős elemeket, így alkotva egy egyedi egészet.

A PvE és a PvP mechanikák ötvözése nem egy ismeretlen dolog, hiszen találkozhattunk már ilyennek például a The Division sorozatban is, ahol hasonló célok teljesítése a cél. A Scavengers ezt csavarta meg a túlélő játékokból kölcsönvett testhő és éhség tényezőkkel, és a hero shooterek különböző karakterképességeivel, melyeket aztán kifejezetten példásan hozott tető alá a mostanság roppant divatos és sikeres battle royale műfajjal.

Home – Scavengers

Egyedi képességek és fegyverek

Fentebb már említettem, hogy minden hősnek, karakternek egyedi képességeik vannak, ami mellé még teljesen egyedi fegyvereket is kapnak. Ebből összesen hét van a játékban, és szinte mindegyik teljesen eltérő játékstílust is követel.

Például Jae egy Maverick, ami azt jelenti, hogy a karakter közelharci fegyverrel a leghatékonyabb, ami mellett Overshield képességgel is rendelkezik. Ez utóbbi lehetővé teszi számára, hogy ledobjon egy pajzsot, amivel akár közelebb is kerülhet az ellenséghez, hogy kamatoztassa a közelharci erejét.

Ha alapvetően van egy általunk kedvelt játékstílus, akkor érdemes az annak megfelelő karakterrel indítani, de érdemes lehet mindegyik típust kipróbálni, mielőtt letennénk a voksunk valaki/valami mellett.

Scavengers preview for Xbox and PC: Free-to-play PvEvP survival sandbox mayhem | Windows Central

A pályára spawnolás

Sok más hasonszőrű játékkal ellentétben a Scavengerben nem beugorva, hanem teljesen véletlenszerűen „bespawnolva” kerülsz a pályára. Ez azért is jó, mert a játékosok is kellően távol kezdenek egymástól, így mindenkinek azonos esélye van felkészülni a harcokra.

A játék elején természetesen kiemelt fontosságú a fegyver keresés-találás, azonban figyelnünk kell a karakterünk éhségére és a fagyra is.

Leet | Végre mindenki számára elérhető a Scavengers - Itt töltheted le

Ismerd meg a térképet és a küldetéseket

Az amúgy óriási térkép ismerete természetesen kulcsfontosságú, ahogyan a küldetések és a kiemelt helyszíneké is. A térképen megannyi ponton, megannyi dolgot csinálhatunk, némelyik PvE, azonban akadnak olyan taktikailag fontos rejtekhelyek is, ahol bizony nagy eséllyel más játékosokkal kell megküzdenünk a szajréért.

Sőt, ha már ügyesen olvasod a térképet, azt is meg fogod tudni mondani, hogy mely helyeket kell elkerülnöd, ha nem akarod még másokkal összeakasztani a bajszodat.

Can Scavengers Survive The Overstuffed Battle Royale Genre

Data Point

A Scavengers legfontosabb eleme a Data Point. A célok teljesítése, a bossok legyőzése és a zsákmányok rejtekhelyeinek megtalálása mind-mind pontokkal jutalmazzák a csapatokat. A mérkőzés végén pedig az győz, amelyik a legtöbbet tudja összegyűjteni.

A játékos-játékos elleni küzdelmekkel is értékes dolgokhoz juthatunk – például pontokhoz -, de alapvetően nem ez áll a játék középpontjában. Sőt, ha úgy érezzük, hogy sok Data Pointot gyűjtöttünk, akkor érdemes minimum kétszer átgondolni, hogy akarunk-e PvP-zni, avagy sem. Ahogyan mindig nyitott szemmel kell járnunk, hiszen akadnak olyanok is, akik mindig vevők egy kis kalózkodásra.

2,764 Datapoint Game : Scavengers

Szintlépés és crafting

Nagy mix ez a játék, ezért szintlépés és a craftolás is helyet kapott benne. Minden egyes új szint elérésével a játékosok nyersanyagot kapnak jutalmul, amikből különböző tárgyakat és fegyvereket készíthetünk magunknak. Ilyen – a karakter fegyvertípusától és képességeitől függően – például a gránátok, fegyverek és pajzsfejlesztések.

Aggódni persze nem kell nagyon, hiszen szinte mindenért szerezhetünk XP-t.

Scavengers - How to Craft Components (Bionic Augmentation) - YouTube

Scavengers-féle stratégia

Mivel a meccsek során bármikor összefuthatunk másik játékossal, érdemes azonnal valamelyik térképen látható object felé venni az irányt. Itt a gép által irányított ellenfelekkel kell megküzdenünk, de az általuk megszerzett cuccokkal már sokkal nagyobb esélyünk lehet a PvP küzdelmekben, ahogyan a craftolt cuccok is növelnek az esélyeinket – így annak a mikéntjét is mielőbb érdemes elsajátítani.

Scavengers is not Fortnite, but it is about survival and playing the long game | PCGamesN

Hiénák és/vagy kalózok

Mivel a PvP során megölt ellenségek ledobják a pontjaikat, az agresszív játékos-elleni stratégia ugyanolyan hatékony lehet, mint a PvE-célok kijátszása.

A túlélés kiemelten fontos szempont, ezért a hagyományos tank, gyógyító és DPS összetétel általában jó kiindulópont lehet az új csapatok számára. Az is fontos, hogy legalább egy Halden legyen a csapatban, aki feléleszti és gyógyítja a leszedett csapattársakat.

Free PvPvE shooter Scavengers enters early access this week | Rock Paper Shotgun

A gyors közlekedés

Mivel a bejárható pálya tényleg hatalmas, ahogyan az összes hasonló játékban, úgy a Scavengersben is találunk járműveket. Ezekkel tényleg gyorsabban tudunk helyszínről helyszínre vándorolni, sokszor igen hasznos, viszont megvan a maga hátránya is.

Ahhoz, hogy használhassuk őket, meg kell javítanunk, ami nyilván nyersanyag és idő függvénye. A másik, hogy hangosak, így a közelben kószáló ellenfeleknek eláruljuk vele a szinte pontos helyzetünket.

Gyors tipp: a fegyvert elrakva a sprint is gyorsabb, ahogyan a csúszás is rendkívül hatékony – ezeket érdemes mielőbb elsajátítani.

Scavengers Preview Preview - Gamereactor

Viharharcosok

A Scavengersben kétféle vihar létezik: az első egy klasszikus battle royale vihar, amely a meccs előrehaladtával egyre jobban elhatalmasodik, míg a másik az úgynevezett „vándorló vihar”. Ez utóbbi a meccs során a pályán bárhol megjelenhet, ami hasonlóan káros a csapat egészségére, de közel sem olyan pusztító, mint a nagyobbik testvére.

Ha pedig még részletesebben és menet közben is érdekel a játék, akkor mindenképpen nézd meg az erről szóló bemutató videónkat, illetve csatlakozhatsz a Facebook csoportunkhoz is:

 

https://leetgaming.com/termekek/pc/pc-hardver/pc-videokartya/

×