Egy Assassin’s Creed rajongó egy francia szivárogtató infói alapján szinte biztosra véli az új rész történelmi korszakát és helyszínét.

Az szinte teljesen biztos, hogy 2022-ben mindenképpen megjelenik egy újabb Assassin’s Creed, ahogyan az is egészen bizonyos, hogy már gőzerővel fejlesztés alatt áll. Mindezeken kívül azonban semmit sem tudni a titokzatos projektről, amit ilyenkor kihasználva minden évben megjelennek a szivárogtatók, akik egymás után „leplezik” le a következő történelmi korszakot.

Legutóbb olyanokat lehetett hallani, hogy a középkori Kínába repülhetünk vissza, ahogyan volt már szó Indiáról is, de ugyancsak pletykáltak arról, hogy Altairig, ismét a Harmadik keresztes hadjáratokba kalauzolnak minket. Most azonban nem egy szivárogtató, hanem egy rajongó állt elő egy teóriával, amit az AC leakekben utazó j0nathan nevű francia youtuber egyik márciusi videójára alapozott.

A Redditen feltűnt elmélet szerint, a következő rész könnyen lehet, hogy az angolok és a franciák között dúló, 1337-től egészen 1453-ig tartó százéves háború ideje alatt játszódhat Franciaország területén – legalábbis erre következtet a videóban felbukkanó információk alapján.

Reliable Assassins Creed Leaker j0nathan confirms next AC made by Ubisoft Sofia
byu/PerformerRelevant465 inGamingLeaksAndRumours

Ez közel sem légből kapott találgatás, hiszen az eddigi „szivárogtatások” egyöntetűen azt állítják, hogy a 2022-es AC etap a középkorban fog játszódni. Az egészen pontosan 116 évig tartó háború pedig remekül is illeszkedne az új recepthez, sőt, megannyi izgalmas történetet is el lehet mesélni ebből az időszakból – csak, hogy egyet említsek: például Jeanne d’Arc legendája.

Ezek persze csak pletykák, melyek valóságtartalma akkor derül majd ki, mikor a Ubisoft valamikor jövőre hivatalosan leleplezi azt. Addig viszont ott van nekünk a Valhalla, aminek még érkeznek idén kiegészítő tartalmai.

Te melyik történelmi korszaknak örülnél leginkább?

https://leetgaming.com/?s=marvel&post_type=product

×