A FIFA és az UEFA is komoly szankciókkal fenyeget.

Az utóbbi hetekben, napokban erőteljesen felpezsdültek a focival kapcsolatos hírek. Nem véletlenül, hiszen az Európai Szuperligát megalapító 12 csapat között az európai futballvilág krémjét találhatjuk, így elég komoly fenyegetésnek érzi ezt a UEFA és a FIFA is. A UEFA azonnal belengette a Bajnokok Ligájából való kizárás lehetőségét, illetve Európa-bajnokságot és a FIFA égisze alá tartozó világbajnokságot is érintő kitiltásokat is kilátásba helyezett. Fontos kiemelnünk, hogy néhány angol csapat már visszavonulót is fújt, de több csapat még hivatalosan nem erősítette meg a kilépést, ám érdemes lesz figyelgetnünk a szerda délelőtti híreket, hiszen délutánra teljesen össze is omolhat a Szuperliga.

Ha az UEFA kiátkozza a Szuperligás csapatokat, akkor a FIFA játékokból is repülnek?

Úgy tűnik a virtuális világban is komoly zűrzavart okozhatnak a fenti lépések!

Nem titok, hogy az EA Sports többéves szerződéseket kötött a Szuperliga csapataival, játékosaival és profi szervezeteivel. Ám, ha a FIFA közbeszól és ezek ellenére is szerepeltetni akarja a kiadó a játékosokat, csapatokat a játékaiban, akkor akár a franchise nevét is megvonhatják tőlük. Így szélsőséges esetben az is előfordulhat, hogy más név alatt kell majd forgalmazniuk a játék jövőbeni folytatásait. Akár a mostani Európai Szuperliga, akár egy későbbi sorozat miatt.

Az EA egyelőre nem kommentálta az elmúlt napok történéseit. 

Szerintetek valóban lehet új neve egyszer a FIFA játéksorozatnak?

 

Szerintetek valóban új neve lehet a FIFA játéksorozatnak?

Ideje lenne, úgyis unalmas már a mostani!
Esélytelen, 30 évnyi együttműködés nem érhet így véget.
Átnevezhetik, de akkor nem veszem meg!
Nekem mindegy milyen néven fut a sorozat, a játékélményért játszom.

Created with QuizMaker

 

https://leetgaming.com/?s=%22white+shark%22+%22eshark%22&post_type=product

×