A Huawei is kiveszi a töltőket az új telefonjai mellől
Követik a konkurens gyártók lépését.
Követik a konkurens gyártók lépését.
Tavaly nagy port kavart az Apple legújabb akciója, mi szerint kivették a töltőfejeket a dobozból, környezetvédelmi okokra hivatkozva. Ezen akkoriban jól szórakozott a Samsung és a Xiaomi, ám azóta mindketten beálltak a sorba, most pedig a Huawei is hasonlóképp lépett, ám ezúttal az okok különbözőek.
A Gizchina értesülései szerint ugyanis amíg a Xiaomi, a Samsung és az Apple inkább a profitmaximalizálás miatt hozta meg a döntést, addig a Huawei-nek szükségszerűen kellett dönteni, ugyanis jelenleg is chiphiánnyal küszködik az ipar. Az értesülések szerint pedig töltőchipekből is rendkívül korlátozott mennyiség áll rendelkezésre, ezért döntött úgy a Huawei, hogy inkább megválnak a tartozékoktól, így ugyanis időben tudnak szállítani, na meg persze a költségek is csökkennek.
Kíváncsian várjuk, hogy mikor indul a lavina. A jelek szerint ugyanis nem sokáig lesz már alaptartozék a töltő a tech iparban.