Az olasz foci valaha élt egyik legkiválóbb „hatosa” vitathatatlanul Andrea Pirlo, aki mérhetetlen eleganciájával kápráztatta el meccsről-meccsre a foci elkötelezett híveit.

Andrea Pirlórol csak szuperlatívuszokban, vagy sehogy sem érdemes szót ejteni. Megfordult három óriásnál is olaszországi pályafutása alatt, és megreformálta saját posztját, mely foci berkekben a 6-os címkét kapta. Az Inter csapatánál kezdte körútját, de megfordult a Milanban, valamint a torinói Juventusban is. Mélységi irányítók esetében általában nem a fergeteges gólok ugranak be első az embernél, de Pirlo ebben is kivételesen erős volt, ráadásul helyzet sem kellett neki, kiemelkedő rúgótechnikája révén. Mestere volt a hosszú, illetve rövid passzoknak, de távoli lövései és szabadrúgásai is megannyi veszélyt hordoztak magukban. Eleganciája, azt gondolom, feddhetetlen státuszba lépett a pályafutása korai szakaszában már. Sorra nyerte a Skudettókat szülőhazájában, melyet sosem volt szíve maga mögött hagyni, pedig kérőből sosem volt hiány.

Icon Moments lapja elképesztő statokkal bír, tehát sikerült méltóképp megemlékezni Pirlóra.

Nézzük meg, mivel tud nekünk szolgálni a szakállas Maestro!

 

Kezdjünk a gyengeségekkel. Védekezésben és fizikálisan komoly hátrányokkal szolgál ez a Moments lap, de egy komolyabb védekezni is kiválóan tudó CDM, vagy CM lappal kiegészülve bizony alkothatnak maradandót a játékban. Ajánlani tudom mellé egykori csapattársát, a csillei FUT Birthday Arturo Vidal kártyát. Ezzel is emléket állítva a 2010-es évek meghatározó Juve középpályájára. Szerintem a sebessége alapból sem rossz a maga 75-ös értékével, de egy Shadow chem style azért bőven elférne rajta. A Skill Moves (5 csillag), valamint Week Foot (4 csillag) baromi erősnek tűnik. Biztos nem esik nehezére kihozni a labdákat szorult helyzetekből, majd beindítani kulcspasszal a villám támadókat.

Nézzük, mi kell az olasz kiváltásához:

1.Born Legend

  • Ritka játékosok: Pontosan 11
  • Játékos szint: Pontosan bronz
  • Csapatösszhang: Min 50
  • Csapattagok száma: 11
  • JUTALOM: 1 Small Silver Players Pack

2.Rising Star

  • Ritka játékosok: Pontosan 11
  • Játékos szint: Pontosan ezüst
  • Csapatösszhang: Min 50
  • Csapattagok száma: 11
  • JUTALOM: 1 Jumbo Silver Pack

3.Squadra Azzura Gloria

  • Olasz játékos száma: Min 1
  • IF, vagy  FUT-CHAMP játékos száma: Min 1
  • Csapatbesorolás: Min 82
  • Csapatösszhang: Min 80
  • Csapattagok száma: 11
  • Jutalom: 1 Gold Players Pack

4.L’architetto

  • Milan játékos száma: Min 1
  • IF, vagy  FUT-CHAMP játékos száma: Min 1
  • Csapatbesorolás: Min 83
  • Csapatösszhang: Min 70
  • Csapattagok száma: 11
  • Jutalom: 1 Premium Mixed Players Pack

5.Maestro

  • Piemonte Calcio játékos száma: Min 1
  • Csapatbesorolás: Min 85
  • Csapatösszhang: Min 60
  • Csapattagok száma: 11
  • Jutalom: 1 Prime Mixed Players Pack

6.League Legend

  • Seria A TIM játékos száma: Min 1
  • Csapatbesorolás: Min 86
  • Csapatösszhang: Min 50
  • Csapattagok száma: 11
  • Jutalom: 1 Small Rare Players Pack

Platform specifikus árfigyelő:

XBOX: 437.000 Zseton

PS: 445.000 Zseton

PC: 521.000 Zseton

Ezeket figyelembe véve elmondható, hogy valamivel olcsóbban szerezhetjük így meg, mintha piacról kellene levadásznunk, ám kétségtelen, hogy ezzel az SBC-s módszerrel már megválni se tudunk tőle Zseton reményében.

Összességében ez egy remek lap, optimális áron, persze vitán felüli, hogy kell mellé egy erőteljes védő kvalitásokkal rendelkező lap a pálya centrumába.

https://leetgaming.com/?s=%22white+shark%22+%22eshark%22&post_type=product

×