Elhalasztották a Batman halála után játszódó Gotham Knights-ot is, így pedig alig maradt nagyobb megjelenés 2021-ban.

A koronavírus-járvány és az amiatt hozott intézkedések sajnos számos ágazatnak tették be a kaput, ez alól pedig tavaly látszólag kivételt képeztek a videojátékipar szereplői. Azt figyelhettük meg ugyanis, hogy míg az emberek az otthonaik falai közé kényszerültek, úgy egyre többen fordultak a videojátékokhoz, mint kikapcsolódási forma. Emiatt a konzol és a játékeladások is az egekbe szöktek, onnan pedig a mai napig nem is nagyon tágítottak.

A kezdeti lelkesedést és sikert csak a fejlesztők, úgy pedig az éppen zajló fejlesztések nehézségei törhetik meg, hiszen ahogyan mindenki más, úgy a stúdiók alkalmazottai is otthonról kénytelenek dolgozni. Ez pedig egészen sokkal megtoldja a megjelenésekig való várakozást.

Ugyanis egyre többen jelentik be, hogy az idei megjelenésekből emiatt már semmi sem lesz.

Ez történt a Gotham Knights esetében is, aminek fejlesztői az ígért 2021-es megjelenést 2022-re halasztották.

A csapat indoklása egyáltalán nem meglepő: több időre van szükségük ahhoz, hogy a játékuk a megfelelő minőségben jelenhessen meg.

Ezzel pedig a Gotham Knight is belépett a messzire odázott címek gittegyletébe, ahol olyanok fogadják, mint a Hogwarts Legacy, A Grand Turismo 7, a Vampire: The Masquerade – Bloodlines 2, a Gollam, a Prince of Persia Remake, a Halo Infinite, a Far Cry 6, de hasonló sorsról pletykálgatnak a Horizon: Forbidden West és a God of War: Ragnarök kapcsán is.

Nagyon úgy tűnik hát, hogy 2021-ben alig lesz nagyobb megjelenés, amivel akár, az indie játékok kivirágzásának éve is lehet majd.

 

https://leetgaming.com/termek/kingston-hyperx-cloud-ii-wireless/

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×