Idén egészen rendhagyó módon jelentkezik az Oscar-díjátadó gála, ami soha nem volt még ennyire színes, mint most.
A 2020-as év sajnálatos módon nem nevezhető a mozi évének és nagyon úgy tűnik, hogy ez a rossz tendencia az idei esztendőn is komolyabban érezhető lesz. Emiatt talán sokan az idei, immáron a 93. Oscar-gála díjátadójára jelölt alkotásokat nem is ismerhetik. Pedig az idei felhozatal talán az egyik legszínesebb az összes eddigi közül, melyet jó pár olyan tarkít, ami egyenesen a korábban határozottan elutasított streamingről tört magának utat.
A jelöltek különösen meglepő listáját március 15-én hajnalban ismertette Prijanka Csopra Jonas és férje, Nick Jonas egy online esemény keretében. Várhatóan a díjátadó is hasonló körülmények között fog zajlani, ahol személyesen kizárólag a jelöltek és a vendégeik jelenhetnek meg.
Idén David Fincher az apja forgatókönyve alapján készített Mank című filmje arathatja a legtöbb babért, amit nem kevesebb, mint 10 díjra jelöltek – köztük természetesen a legjobbnak járóra is.
De nekünk magyaroknak is van miért szurkolnunk, ugyanis Mundruczó Kornél és Wéber Kata Pieces of a Woman remekében nyújtott kimagasló alakításáért Vanessa Kirby-t is jelölték a legjobb női főszereplők közé.
Mindenképpen érdemes még megemlíteni Aaron Sorkin filmjét is, A chicagói 7-ek tárgyalását, melyben Sacha Baron Cohen pályafutásának talán legjobbját nyújtja, nem is meglepő talán, hogy jelölést kapott érte a férfi mellékszereplők kategóriájában.
De lássuk is a teljes listát:
Legjobb film
- The Father
- Judas And The Black Messiah
- Mank
- Minari
- A nomádok földje
- Ígéretes fiatal nő
- Sound Of Metal
- A chicagói 7-ek tárgyalása
Legjobb rendező
- Chloe Zhao (A nomádok földje)
- David Fincher (Mank)
- Thomas Vinterberg (Még egy kört mindenkinek)
- Emerald Fennell (Ígéretes fiatal nő)
- Lee Isaac Chung (Minari)
Legjobb férfi főszereplő
- Chadwick Boseman (Ma Rainey: A blues nagyasszonya)
- Riz Ahmed (Sound of Metal)
- Anthony Hopkins (The Father)
- Gary Oldman (Mank)
- Steven Yeun (Minari)
Legjőbb női főszereplő
- Carey Mulligan (Ígéretes fiatal nő)
- Frances McDormand (A nomádok földje)
- Viola Davis (Ma Rainey: A blues nagyasszonya)
- Andra Day (The United States vs Billie Holliday)
- Vanessa Kirby (Pieces of a Woman)
Legjobb női mellékszereplő
- Maria Bakalova (Borat Subsequent Moviefilm)
- Glenn Close (Vidéki ballada az amerikai álomról)
- Olivia Colman (The Father)
- Amanda Seyfried (Mank)
- Yuh-Jung Youn (Minari)
Legjobb férfi mellékszereplő
- Daniel Kaluuya (Judas And The Black Messiah)
- Sacha Baron Cohen (A chicagói 7-ek tárgyalása)
- Leslie Odom Jr. (One Night In Miami)
- Paul Raci (The Sound of Metal)
- Lakeith Stanfield (Judas And The Black Messiah)
Legjobb adaptált forgatókönyv
- Borat Subsequent Moviefilm
- The Father
- A nomádok földje
- One Night in Miami
- A Fehér Tigris
Legjobb forgatókönyv
- Judas and the Black Messiah
- Minari
- Ígéretes fiatal nő
- Sound of Metal
- A chicagói 7-ek tárgyalása
Legjobb operatőri munka
- Mank
- A nomádok földje
- A kapitány küldetése
- A chicagói 7-ek tárgyalása
- Judas and The Black Messiah
Legjobb vágás
- The Father
- A nomádok földje
- Ígéretes fiatal nő
- Sound of Metal
- A chicagói 7-ek tárgyalása
Legjobb eredeti filmzene
- Az 5 bajtárs
- Mank
- Lelki ismeretek
- Minari
- A kapitány küldetése
Legjobb jelmez
- Emma
- Ma Rainey: A blues nagyasszonya
- Mank
- Mulan
- Pinocchio
Legjobb animációs film
- Lelki ismeretek
- WolfWalkers
- Előre
- Lunaria – Kaland a Holdon
- Shaun, a bárány és a farmonkívüli
Legjobb animációs rövidfilm
- Burrow
- Genius Loci
- Ha bármi történik, szeretlek
- Opera
- Yes-People
Legjobb nemzetközi játékfilm
- Még egy kört mindenkinek
- Better Days
- Quo Vadis Aida?
- The Man Who Sold His Skin
- Kollektíva
Legjobb dokumentumfilm
- Time
- Crip Camp
- The Mole Agent
- Tanítóm, a polip
- Kollektíva
Ezeknek a filmeknek és színészeknek szurkolhatunk majd a magyar idő szerint április 26-án hajnali órákban megtartott 93. Osca-díjátadón.
Szerinted ki nyeri majd a legjobb filmnek járó díjat?
Created with

