Végre hivatalosan is elstartolhatott a Steam Kínában, ellenőrzött körülmények között. Persze azért más, mint a nemzetközi verzió.

Már lassan két éve folyik a kemény munka azért, hogy a Valve végre hivatalos formában is megjelentesse a Steam áruházat Kínában. Gondolom, mindenki jól tudja, hogy Kínában igen komoly engedélyeztetési folyamaton kell átesnie a játékoknak, ami fejtörést okoz a fejlesztőknek. Rengeteg külföldi játék jelenik meg az országban úgy, hogy komoly változtatásokat kell rajta eszközölni. Azonban Kína hatalmas piacot jelent a videojáték-ipar szereplőinek, így persze igyekeznek megfelelni a szigorú szabályozásnak.

Senkinek ne legyen viszont kétsége afelől, hogy a Steam eddig is elérhető volt Kínában. A gond csak az volt, hogy tulajdonképpen illegálisan. Olyan játékokat értek el így a felhasználók, melyeket a kínai hatóságok nem engedélyeztek. Mivel ebből a Valve igen rosszul jöhetett volna ki, így egy kínai partnerrel (Perfect World) kezdték el fejleszteni a Steam kínai kiadását.

Most végre megjelent a hivatalos Steam China.

 

Bár első ránézésre a február 9-én elindult Steam úgy néz ki, mint a nemzetközi verzió, alapvető különbségek vannak.

A Steam China összesen 53 játékkal indult el

A Steam csak olyan játékokat árul az új áruházban, melyek természetesen kormányzati engedélyt kaptak. A nemzetközi 21.131 játék közül ezt 53 kapta meg. Kicsit úgy néz ki az áruház, ahogy mondjuk 2010-ben kinézett. Nehéz elképzelni, hogy ilyen felhozatallal miért akarna bárki Kínában erre a verzióra váltani, a nemzetközi, bár illegálisan elért verzió helyett.

Bár a CS:GO és Dota 2 játékosokat gyorsabb helyi szerverekkel próbálják átcsábítani, ez kevés a PUBG nélkül. Figyelembe véve, hogy a Steam a kínai népszerűségét nagy részben a PlayerUnknown Battlegrounds-nak köszönhette, elég nagy érvágás, hogy a játék nem elérhető az kínai Steamen.

A Steam fórumai és közösségi funkció is eltűntek

Ha ez nem lenne elég, a fórum, az üzenőfal és egyéb közösségi funkció sem érhető el a Steam kínai verziójában. Ebben persze semmi meglepő nincs. Bár a nemzetközi Steam VPN nélkül is elérhető Kínában, a közösségi funkciók abban sem működnek. Ami viszont működik, az a vélemények funkció, mely egyébként a nemzetközi és kínai vélemények eredményeit összegezve mutatja.

Sok fejlesztő aggódik egyébként amiatt, hogy a Steam nemzetközi verziója elérhető marad-e Kínában. Ha esetleg blokkolnák, akkor rengeteg kiadó és fejlesztőcsapat veszítené el játékosbázisa nagy részét. Elnézve a jelenlegi felhozatalt játékok terén, ez az aggodalom érthető is.

Persze nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő. Talán egyre több játék jelenhet meg a platformon, ugyanakkor azt fontos tudni, hogy az engedélyeztetési procedúra egy cseppet sem lett enyhébb.

Közben pedig van olyan kínai játék, ami tarol a nemzetközi Steamen.

×