Sokat elárulnak a felújított Featured képek.

A Fortnite fejlesztői 2020 szeptemberében elkezdték tesztelgetni az új Item Shop designt. Időszerű volt az átdolgozás, hiszen az akkor aktuális kinézet már eléggé fapadosnak hatott a többi UI elemhez képest. Egészen sokáig húzták a hivatalos bevezetést, ám végül 2020 novemberében mindenki számára engedélyezték az újdonságot.

A 2020 novemberében érkezett design

Az Item Shop design miatt az in-game boltba kerülő skinek képeit (“Featured kép”) is át kellett dolgozni, ami ilyen mennyiségű kozmetikai tárgy esetén nem kis feladat. Ezért az Epic Games designerei nem is egyben csinálják ezeket, hanem fokozatosan, frissítésről frissítésre.

A v15.30-ban átdolgozott/felújított képek

Gondolhatnánk, hogy ebből nekünk semmi hasznunk nem lesz, ám nem is tévedhetnénk nagyobbat. Hiszen az adott frissítéssel megérkezett, felújított Featured képek alapján könnyedén leszűrhetjük, hogy az elkövetkezendő pár hétben mely oufitek, csákányok vagy épp gliderek térhetnek vissza a kínálatba.

A fenti képen a legutóbbi frissítés, a 15.30-as update-tel érkezett átdolgozokásokat láthatjuk, úgy tűnik az elkövetkezendő időszakban a Valentin-napi tematika fog érvényesülni. Egy kis részük meg is érkezett a hétfő hajnali Item Shop frissítéskor.

 

https://www.facebook.com/groups/fortnitehunkozosseg/

×