Nem maradunk le a PS Plus exkluzív ajándékairól akkor sem, ha még nincs PlayStation 5-ünk.

2020 novemberében a Sony úgy döntött, hogy a PS Plus előfizetések mellé már nem kettő, hanem három játékot ad ajándékba. Ennek oka nem más, mint a PlayStation 5 megjelenése, így egy játékot csak az újgenerációs konzol tulajdonosai tudnak letölteni.

Ezidáig három ilyen játékot kaptak az arra érdemesek; először a Bugsnax-et, aztán a Maneater-t, februárban pedig a Destruction AllStars-t zsákolhatjuk majd be az új masinán (a next-gen Control mellett). Mindez lehetne örömteli is, de sokaknak mégsem az, hiszen a PS5 jelenleg alig, vagy egyáltalán nem kapható, és ez a közeljövőben nemigen fog változni. Lehet, hogy megfeledkeztünk róla, de előfordulhat, hogy nem is tudunk a dologról, így álljon itt mementóként,

hogy PS5 nélkül is a profilunkhoz adhatjuk ezeket az exkluzív PS Plus ajándékokat!

Mindehhez nem kell mást tennünk, mint számítógépen belépnünk a PlayStation fiókunkba, majd lenyitnunk az Szolgáltatások fülecskét és kiválasztanunk a PS Plus tagságot. Ezután csak kattintsuk le az ‘Ebben a hónapban a PS Plus-on’ rubrikát, majd a felugró játékok közül válasszuk ki azt, amelyikkel csak PS5 birtokában játszhatunk, és adjuk a játéktárunkhoz. Meg is volnánk, ennyi az egész.

Ezután már csak hátra kell dőlnünk a PS4 előtt, és türelmesen kivárnunk míg meg nem érkezik az újgenerációs gépünk – amit jobb híján már előrendeltünk.

×