Masszív keret érkezését várja éppen a FIFA 21 közösség. Holnap este kiderül, hogy kik szerepelnek az év csapatában. Készítsétek a pakkokat!

Ha január, akkor Team of the Year a FIFA játékokban. Ez az a hónap, amikor az EA Sports lerántja a leplet a 2020-as év legjobb focistáinak speciális keretéről. A beválogatott játékosok ilyenkor őrületesen jó statokat kapnak, s mind egytől egyig 90-es összérték fölé emelkedik. (Legalábbis a tendencia eddig ezt mutatta…)

Természetesen idén sem marad el a TOTY promóció, az EA Sports már el is kezdte időben reklámozni játékon belül az eseményt. Ám ahhoz, hogy megérkezzenek a sötétkék, valamint aranymintás lapok, a játékosoknak le kellett adniuk voksaikat a kanadai cégnek. Épp úgy ahogy tavaly, ismét a játékosok dönthettek arról, hogy mely futballisták kerülnek a legjobbak szűkített listájára.

Szavazatainkat már január 7-től leadhattuk, így folyamatosan gyűltek a voksok a “legjobbakra”. Egy korábbi leaknek köszönhetően idő előtt tudtuk meg, hogy mikor ránthatja le a leplet legkorábban az EA Sports a Team of the Year csapatról.

Ez a dátum azóta hivatalos, január 22-én, vagyis holnap derül fény az impozáns keretre.

Az EA Sports ezúttal is bőven adott lehetőséget a felhasználóknak, hogy megválasszák kedvenc keretüket. Minden pozícióból volt esélyünk választani, összesen 11 játékost emelhettünk ki a „kalapból”. Vagyis ez a speciális promóció nem úgy működik, mint a Team of the Week, ahol egy „cserekeret” is bekerül a csomagokba. Amire viszont lehet számítani, hogy az EA élesíteni fog egy 12. játékost is a későbbiekben, természetesen SBC formájában.

Íme az összes játékos, akikre szavazhattunk:

TOTY Kapusok

  • GK: Alisson Becker – Liverpool
  • GK: Thibaut Courtois – Real Madrid
  • GK: Moraes Ederson – Manchester City
  • GK: Lucas Hradecky – Bayer Leverkusen
  • GK: Steve Mandanda – Marseille
  • GK: Keylor Navas – PSG
  • GK: Manuel Neuer – Bayern Münich

TOTY Védők

  • CB: Francesco Acerbi – Lazio
  • RB: Trent Alexander-Arnold – Liverpool
  • LB: Jordan Amavi – Marseille
  • LB: Angelino – RB Leipzig
  • LB: Alphonso Davies – Bayern Münich
  • CB: Stefan de Vrij – Inter Milan
  • CB: Matthias Ginter – Borussia Mönchengladbach
  • LB: Theo Hernandez –  AC Milan
  • CB: Mats Hummels – Borussia Dortmund
  • RB: Jesus Navas – Sevilla
  • LB: Jordi Alba – Barcelona
  • CB: Presnel Kimpembe – PSG
  • CB: Aymeric Laporte Manchester City
  • CB: Marquinhos – PSG
  • LB: Andy Robertson – Liverpool
  • CB: Sergio Ramos – Real Madrid
  • CB: Thiago Silva – Chelsea
  • CB: Virgil van Dijk – Liverpool FC

TOTY Középpályások

  • CM: Houssem Aouar – Lyon
  • CAM: Bruno Fernandes – Manchester United
  • CAM: Kevin De Bruyne – Manchester City
  • CAM: Nabil Fekir – Real Betis
  • CAM: Alejandro Gomez – Atalanta
  • LM: Robin Gosens – Atalanta
  • LM: Raphael Guerreiro – Borussia Dortmund
  • CDM: Jordan Henderson -Liverpool
  • CDM: Joshua Kimmich – Bayern Münich
  • CM: Mateo Kovacic – Chelsea
  • CDM: Toni Kroos – Real Madrid
  • CAM: Luis Alberto – Lazio
  • CDM: Mikel Moreno – Real Sociedad
  • CDM: Dani Parejo – Villarreal
  • CDM: Renato Sanches – Lille
  • CAM: Marcel Sabitzer – RB Leipzig
  • LM: Son Heung-min – Spurs
  • LM: Lars Stindl – Borussia Mönchengladbach
  • CDM: Thiago Alcantara – Liverpool

TOTY Támadók

  • ST: Andre Silva – Eintracht Frankfurt
  • ST: Wissam Ben Yedder – AS Monaco
  • ST: Karim Benzema – Real Madrid
  • ST: Cristiano Ronaldo – Juventus
  • RW: Angel Di Maria – PSG
  • CF: Paulo Dybala – Juventus
  • LW: Jack Grealish – Aston Villa
  • ST: Erling Haaland – Borussia Dortmund
  • ST: Ciro Immobile – Lazio
  • ST: Danny Ings – Southampton
  • LW: Lorenzo Insigne – Napoli
  • CF: Joao Felix – Atletico Madrid
  • ST: Joselu – Alaves
  • ST: Harry Kane – Spurs
  • ST: Andrej Kramaric – Hoffenheim
  • ST: Robert Lewandowski – Bayern Münich
  • ST: Romelu Lukaku – Inter
  • LW: Sadio Mané – Liverpool
  • ST: Kylian Mbappé – PSG
  • RW: Lionel Messi – Barcelona
  • LW: Neymar – PSG
  • RW: Mohamed Salah – Liverpool
  • LW: Raheem Sterling – Manchester City
  • ST: Luis Suarez – Atletico Madrid
  • ST: Jamie Vardy – Leicester City

Ahogy minden héten írunk Team of the Week előrejelzést,így úgy gondoltuk, hogy ezúttal megpróbáljuk megtippelni a Team of the Year keretet is. Ezúttal mondjuk nincs könnyű dolgunk, ugyanis már egy ideje szimpátiacsapat kerül kihirdetésre ilyenkor. A szakmaiság félre van dobva, a felhasználók a szűkített listáról választják a szubjektív legjobbakat. Eszerint pedig az előrejelzésünkben csak a meta jelenlegi állását tudjuk figyelembe venni.

Team of the Year előrejelzés

A kapus poszton valószínűleg 3 személy között fog eldőlni a végeredmény. Alisson, Ederson és Neuer véleményem szerint a három legesélyesebb választás. S mivel a Premier League igazán fajsúlyosnak tűnik, szerintem Alisson lesz a befutó.

Ahogy tavaly is, idén is Liverpool dominanciát várok a védelembe. Alexander-Arnold, valamint Van Dijk fel kell, hogy bukkanjon. Melléjük könnyen lehet, hogy Robertson is befut, de a közkedvelt Ramos TOTY közel biztosnak tekinthető.

A középpályára a Son-Thiago-Kimmich hármast várom, holott Fernandes is megérdemelné a TOTY lapot. De mivel ez egy szubjektív szavazás, szerintem a játékosok már rettentően unják a portugál lapjait.

A támadósor sem tűnik túl kreatívnak. A lehetőségek közül bőven tudnánk érdekes csapatokat készíteni, de mivel itt a játékosok döntenek, őszintén meg lennék lepve, ha a Lewandowski-Mbappé-Ronaldo trió megbomlana.

Nálatok kik kerültek be az álomcsapatba?

https://leetgaming.com/page/3/?s=Shark&post_type=product

 

https://www.facebook.com/groups/323785864438538

×