A Riot Games boldog lehet, ugyanis a Wild Rift igencsak jól teljesít. Azt nem tudjuk, hogy a bevételek terén mit hoz, viszont a letöltések jól pörögnek.

Ugyan az észak-amerikai megjelenést eltolták márciusra, Európában már december óta elérhető a League of Legends: Wild Rift. A Riot Games nagy sikerű játékának mobil verziója így már a nyílt béta időszakát éli, sőt már vannak olyan régiók, ahol a rangsorolt idény is elstartolt.

A cég 2021-es tervekről tartott livestreamje során szó esett a Wild Riftről is, amiben a fejlesztők elmondták, havonta két új hős lesz várható a jövőben. Sőt, még azt is pedzegették, hogy lesznek olyan hősök a Wild Riftben, amik a PC-s verzióban nem. Ugyan ez igaz a kozmetikai tartalmakra is, a Lunar esemény során debütálni fog egy olyan Miss Fortnite tartalom, amit csak és kizárólag a mobilvezióban lehet majd megszerezni.

A Sensor Tower jelentése szerint meglepően jól startolt a Riot mobiljátéka. Tajvanban, Vietnamban, valamint Törökországban bőven a legtöbbet letöltött játékapplikáció volt az App Store-ban.

Ha piacra kerül az amerikai kontinensen is, valószínűleg új szintre fog lépni a játék. Pláne akkor, ha a konzolos premiert is megszellőzteti a kiadó.

https://www.facebook.com/groups/lolhungary/

×