Ha minden igaz, a Black Ops Cold War fegyverei már akkor elérhetők lesznek a Warzone-ban, amikor a játék november 13-án megjelenik.

Az utóbbi időben az egyik legnagyobb beszédtéma a Call of Duty: Black Ops Cold War és a Warzone integrációja. A Treyarch néhány dolgot elmagyarázott a legutóbbi blogbejegyzésében, így hírt kaptunk arról is, hogy hogyan épülnek egymásra a tartalmak.

Úgy tűnik, a Cold War fegyverei kicsit korábban elérhetők lesznek a Warzone-ban.

Egy korábbi közlemény szerint a két játék majd csak december 10-én egyesül teljes mértékben, amikor a játék első évada elindul.

„Az első évad kezdetén mind a Modern Warfare, mind a Cold War fegyverei elérhetőek lesznek a Warzone-ban, beleértve a blueprinteket és a camo változatokat is” – írta a Treyarch.

Nemrég azonban egy friss üzenet jelent meg a Modern Warfare és Warzone játékosok szeme előtt, mely szerint a Black Ops Cold War és Modern Warfare fegyverei november 13-tól használható lesznek a Warzone-ban, amikor megjelenik az új Call of Duty cím. Érthető, hogy a játékosok kissé összezavarodtak ettől, mert kezdetben joggal lehetett azt hinni, hogy csak az első évadban, decemberben számíthatunk Cold War tartalmakra a BR játék világában.

Mit is jelent ez?

A legvalószínűbb az, hogy a BOCW alapfegyverei elérhetők lesznek Warzone-ban november 13-án, majd a Cold War első évadában érkező új fegyverek frissítésként érkeznek majd a battle royale-ba. Ám azok már csak decemberben.

Fontos azonban a megfogalmazás is. Azt írják: “weapons unlocked in Black Ops Cold War”. Vagyis elvileg azok a fegyverek lesznek elérhetők, melyeket már feloldottunk a Cold War-ban. Ez azt jelenti, hogy talán rendelkeznünk kell majd a Cold War-ral, függetlenül attól, hogy a Warzone ingyenes. Ez persze csak feltételezés.

De simán lehet, hogy Cold War megvásárlása nélkül a játékosok csak decemberben élvezhetik az összes tartalmat. Miközben a Cold War talajok, akik már felnyitottak fegyvereket, november 13-án használhatják azokat a Warzone-ban. Ez mondjuk igen igazságtalan lenne a többi Warzone felhasználóval szemben.

Az tehát egyelőre biztos, hogy az valamilyen szinten már november 13-án használhatók lesznek a Black Ops Cold War fegyverei. Hogy pontosan milyen körülmények között, milyen beállításokkal és hogyan, arra napokon belül fény derül.

Sajnos egyelőre csak ennyi biztosat tudunk kijelenteni a fenti kis üzenet alapján. Pár nap és úgyis kiderül minden…

https://www.facebook.com/groups/blackopscoldwarhungary

×