Egy sikeres streamerrel kevesebb. Hulla_Szilva, a PUBG magyar közösség egyik legismertebb alakja úgy döntött, hogy abbahagyja a videózást.

Egyáltalán nem egyszerű tartalomgyártónak lenni. Sokan azt hiszik, hogy mindez csak annyiból áll, hogy reggelente valaki elindítja a gépét, játszik pár órát, majd bezsebeli a napi bevételt. Nincsenek tévképzeteim, biztosan vannak a „piacon” ilyen videósok is, ám azok, akik hajlandók energiát beletenni a tartalmaikba és figyelnek a közösségükre, bizony könnyedén lemerülhetnek. Ugyanis az igencsak fárasztó lehet, hogy folyamatosan a jó arcunkat igyekszünk mutatni, s szórakoztatni másokat. A szakmában a konzisztencia a kulcs, így komolyabb szüneteket sem lehet tartani, különben könnyedén megtizedelődhet a nézőbázisunk.

Hulla_Szilva az egyik legismertebb magyar PUBG videós. Profi versenyzőként és tartalomgyártóként is ismerhette a közösség, s nyár óta már PUBG partnerséget is kapott. Most viszont ez a karrier megszakad, ugyanis bejelentette a visszavonulását.

 

A (most már) ex-streamer először egy rendkívüli élőzés keretein belül beszélt arról, hogy szeretné abbahagyni a videózást. Később pedig Facebookon is megerősítette mindezt.

Az okok egyszerűek, ám annál keményebbek. Egyszerűen Szilva belefáradt az egészbe, valamint nem látja, hogy a karrierje vezetne valahova. Szeretné a lehető legtöbbet kihozni magából, s most úgy érzi, hogy ezt nem a streamerkedésen keresztül fogja tudni megtenni.

Sok sikert kívánunk neki, bármibe is fogjon a jövőben!

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×