Már egy ideje sejtettük, hogy egy komoly bővítés érkezik a Hearthstone Battlegrounds-ba. Most végre be is futott a 18.4-es frissítéssel.
A Blizzard ígérte, hogy a héten egy komolyabb Hearthstone Battlegrounds frissítéssel fognak jelentkezni. Azt már tudtuk előre, hogy a Ranked rendszert, vagyis a kompetitív ranglétra működését át fogják dolgozni, de lehetett számítani egyéb bővítésekre. A Scholomance Academy során ugyanis egészen eddig csak egy-egy új Minion és pár hős érkezett, ez pedig azt súgta, hogy az igazán nagy durranás még hátra van. Többen beleásták magukat a lehetőségekbe, s a közösség egyöntetűen egyetértett abban, hogy új törzs, vagyis Minion kategória fog érkezni. Sokan az elementálok érkezését jósolták, de voltak olyanok, akik a totemeket látták volna viszont játszható kategóriaként. Nos, most kiderült, hogy az egyik csoportnak igaza lett.
A 18.4-es frissítés lerántotta a leplet az új törzsről, amibe az elementálok fognak tartozni.
Visszatérő és új hősök
Még mielőtt belemennénk az új egységek ismertetésébe, ejtsünk egy pár szót az új és a visszatérő hősökről. Mert, hogy természetesen a játszható karakterek csoportját sem hagyta törődés nélkül a Blizzard.
Ragnaros the Firelord

- DIE, INSECTS! [Passzív]
- Miután legyőztünk 20 ellenséges miniont, megkapjuk a Sulfuras-t.
- Sulfuras [Passzív]
- A körünk végén minden jobb-és balszélső egységünk +4/+4-et kap.
Chenvaala

- Avalanche [Passzív]
- Miután kijátszottunk három Elemental egységet, Bob tavernájának fejlesztése 2 arannyal csökken.
Rakanishu

- Tavern Lighting [Két arany]
- A tavernánk szintjének megfelelő statokkal látja el az egyik egységünket.
Al’Akir the Windlord

- Swatting Insects [Passzív]
- A harc elején: A balszélső egységünk Windfury-t, Divine Shieldet és Tauntot kap.
Új minionok (Elementálok)

- Battlecry: Minden egyéb Elemental egység +1/+1-et, +2/+2-t kap.

- Divine Shield, Windfury; Divine Shield, Mega-Windfury


- Taunt, Deathrattle: Megidéz egy másik véletlenszerű Elemental egységet, és egy másolatot belőle a játékos kezébe is ad. Az arany kiadás kettő Elementalt hív elő és másol le.

- Taunt. Miután sikeresen kijátszunk egy Elemental egységet +1 életet kap minden birtokolt Elemental után. Az arany verzió +2-t kap.

- Miután kijátszottunk egy Elemental egységet, egy barátságos minion a Tavern Tierrel megegyező statot kap. Az arany verzió ezt kétszer süti el.

- A körünk végén a balszélső minionunk annyiszor kap +1/+1-et, ahány Elemental egységet játszottunk ki az adott körben.

- Taunt. Miután kijátszottunk egy Elementalt, kap +1 életet. Az arany +2-t kap.

- Miután kijátszottunk egy Elemental egységet, a Bob’ Tavernben felbukkanó Elementalok +1/+1-et kapnak a játék végéig. Az arany +2/+2-t ad.

- Miután kijátszottunk egy Elemental egységet, egy másik barátságos Elemental 31/+1-et kap. Az arany verzió kétszer süti el a képességet.

- Battlecry: A következő Refresh 0-ba kerül. Az arany esetében a következő kettő Refresh lesz ingyen.

- Miután eladtuk a Sellementalt, kapunk egy 2/2-es Elementalt a kezünkbe. Az arany esetében kettőt kapunk.

- Battlecry: Hozzáad egy másik, véletlenszerű Elementalt Bob tavernájához és be is fagyasztja. Az arany kettő Elementalt ad és fagyasztja oda.

- Battlecry: Kapunk egy véletlenszerű Elemental kártyát a kezünkbe. Az arany esetében kettőt.

- A Windfury-s minionok Mega-Windfury-t kapnak.

- Ha ez az egység rátámad és megöl egy miniont, a sebzéskülönbséget a környező egységekre is ráüti.
A teljes hivatalos frissítésjegyzéket ezen a linken olvashatjátok el.
