Természetesen már most nagyon sokan vannak, akiknek nem jutott előrendelhető PS5. Egyesek pedig okosan kihasználják ezt.

Néhány napja nem csak bejelentették a Sony PS5 árát és megjelenési dátumát, de egy-két helyen elindult az előrendelés is. Természetesen a készletek végesek, ráadásul a rendszerhibák miatt rengetegen nem tudjak előrendelni. A kétségbeesett vásárlók pedig minden képesek megtenni azért, hogy megkaparintsák a Sony legújabb üdvözkéjét. Vannak persze olyanok is, akik önző módon egyéni célokra rendeltek elő annyi készüléket, amennyit csak lehet azért,

hogy nevetséges áron kínálják őket a kétségbeesett vevőknek.

Kép: Sony

Annak ellenére, hogy a Sony ígéretet tett arra, hogy hamarosan jönnek az újabb előrendelői készletek, vannak akik nem tudnak várni, és bármennyit megadnak a készülékért. A kétségbeesést fokozta az a hír, hogy elvileg a kiskereskedők sem biztos, hogy a megjelenés napjára leszállítják a készüléket.

Így történt, hogy egy brit előrendelő igen jól járhatott az előrendeléssel.

Ahogy arról az Eurogamer beszámolt, az eBay jelenleg is tele van olyan eladókkal, akik megpróbálják a „garantált” előrendeléseket továbbadni, persze jóval magasabb áron, mint amennyibe a konzol kerül.

Mennyiért is mennek az eBay PS5-ök?

A PlayStation 5 kereskedelmi árai ugye nemrég megjelentek.

PlayStation 5 Blu-Ray Ultra HD-val: 184.990 Ft
PlayStation 5 Digital Edition: 149.990 Ft

Nos, egyes eBay licitek már 700–800 font (270-310 ezer forint) között mozognak, miközben létezik már olyan is, ahol már 7000 fontnál (igen, 7 ezer font) tart. Ez több mint 2,7 millió forint. Őszintén szólva nem vagyok biztos benne, hogy ez az ember megkapja a pénzét, de abban még kevésbé hiszek, hogy a vevő megkapja az előrendelt PS5-öt. Ha viszont valaki mégis így ad el egy PS5-öt, ilyen drágán, jócskán megszedi magát egyetlen sikeres gombnyomásból. Elképesztő pofátlanság.

Kép: Ebay

Kétségtelen tehát, hogy elképesztő a káosz az ügyben, és rengeteg a hiszékeny ember. Amennyiben most ezt a cikket olvassátok, gondolom nagyon szeretnétek ti is PS5-öt. Viszont azt ajánlom, ne menjetek bele ilyen üzletbe. Jelenleg a világjárvány közepette sem a Sony, sem az üzletek nem tudják garantálni, hogy a PS5 konzol megérkezik a megjelenés napjára. Így biztosak lehetettek benne, hogy a sikeres előrendelők sem garantálhatják ezt nektek. Ők csak nyerészkedésre használják a rendszert, amit nem kéne támogatni. Őszintén bízom benne, hogy aki jóval több pénzt képes fizetni a konzolért, nem lesz átverve.

Fontos megjegyezni, hogy a Sony nemrég bejelentette, hogy számíthatunk az előrendelések második hullámára, ami valószínűleg már gördülékenyebb lesz.

Rengeteg PS5 kerül még a boltok polcaira, csak egy kicsit érdemes türelmesnek lenni.

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×