Az Amazon UK véletlenül listázta a Hot Pursuit remaster verziójának megjelenését Xbox One-ra. Azóta persze már törölték.

Az Amazonnál igen furcsa rendszer lehet, hiszen valamelyik oldaluk szinte mindig véletlenül listáz nyilvánosan olyat, amit nem kéne. Ám közben az Amazon szivárgásainak köszönhetünk egy-egy fontos hírt, még akkor is, ha nem mindig szabad hinni feltétlenül ezeknek az infóknak. Az Amazon néhány nappal ezelőtt szivárogtatta ki idő előtt a Skyward Sword Switch portjának megjelenését, és bár gyorsan törölték, az internet nem felejt.

Most a Need for Speed: Hot Pursuit Remaster változata szivárgott ki.

A nyár elején az EA megígérte, hogy hamarosan megjelenik egy új Need for Speed játék, mely akciódús kalandokat ígér a franchise rajongóinak. Akkor kiderült, hogy az új játékon a Criterion fejlesztőcsapata dolgozik, akiknek a Hot Pursuit részt is köszönhetjük.

A Hot Pursuit eredeti előzetese:

 

Nos, nyilvánvaló, hogy a most megjelent szivárgás nem az új részre utal, ám közben talán készült egy remastered verzió, amit szintén hamarosan bejelentenek. Ha lehet hinni a szivárgásnak, akkor a játék idén november 13-én érkezik. Sajnos a szivárgást az EA nem erősítette meg, tehát nem hivatalos.

Kép: Amazon

Az fenti képen az Xbox One verzió látható, ám ez nem jelenti azt, hogy a remastered csak ezen a platformon jelenne meg. A linket azóta természetesen törölték az Amazon Uk oldaláról. Mivel a dátum igen közeli, talán az EA hamarosan bejelenti, a következő Need for Speed játékkal együtt.

Te örülnél a Hot Pursuit Remastered megjelenésének?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×