Végre javítja a League of Legends egyik kellemetlenebb hibáját a Riot Games. Ehhez természetesen a játékosoknak jelenteniük kellett a bugot.

A League of Legends-ben egy kék és egy vörös csapat csap össze. A kék bázis a pálya bal oldalán, míg a vörös a jobb szélén található. Ha a vörös oldalon játszunk, akkor könnyebben juthatunk be a sárkány „barlangjába”, viszont a kék csapat ebből kifolyólag a Baronra jelent nagyobb veszélyt. Statisztikailag mindig versenyeztették a két oldalt, a közösségi szimpátiaszavazásokat pedig többnyire a kék oldal nyerte. Most kiderült, hogy lehetséges, hogy egy kellemetlen hiba miatt olyan sikeres a kékek csapata.

 

Vandiril egy videóban bemutatta jelenleg a kék oldalon erősebb minionok mozognak, mint a piros oldalon. A kék Cannon – a minion hullámok legerősebbike – 20 hatótávolsággal többel rendelkezik, mint a piros. Ez szignifikáns különbség, amik éppen tornyokat tolnánk le, vagy éppen Baronnal erősítjük a segítőinket.

A Riot Games megköszönte a visszajelzéseket és a videókat, már elkezdtek dolgozni a hiba javításán. Megígérték, hogy a 10.16-os frissítésben kijavítják a különbséget és kiegyenlítik az esélyeket.

Ezt olvastad már?

Összesen 14 League of Legends hőst erősít a Riot Games a 10.16-ban

 

×