Szegény Intelt már az ág is húzza.

Nem az első, hogy a Linux atyjaként ismert Linus Torvalds, kemény kritikával illeti az Intelt. Korábban nagy port kavart kijelentése, mi szerint 15 év után ismét visszatért az AMD-hez most pedig ismét beszólt a kék óriásnak. A szakértő szerint az Intelnek most azzal kellene törődnie, hogy a processzorai minél erősebbek legyenek, e helyett pedig még mindig a benchmarkok kijátszására játszanak, amivel csak átverik a felhasználókat.

Linus az Intel AVX-512-es utasításkészletről fejtette ki bővebben a véleményét, ami szerinte csupán arra szolgál, hogy az egyes benchmarkok számolási technikáit átverje, hogy ezzel jobb eredményt érjenek el az új chipek a tesztek alatt. Ez viszont a valós teljesítményben egyszerűen nem mutatkozik meg a Linux atyja szerint, így egy egyszerű szemfényvesztés az, amit az Intel jelenleg fejlesztés címszóval véghez visz.

Linux atyja, Linus Torvalds

A nyílt operációs rendszer atyja szerint inkább a valós felhasználásban is jelentkező teljesítménytöbbletre kellene gyúrniuk. Annak a felhasználók is örülnének, elvégre senki sem a benchmarkok miatt veszi a gépét.

 

×