Átszakadt a harmadik fal a Fortnite legutóbbi játékbeli eseménye során. Némelyeknek olyan határozottan, hogy úgy is maradt.

Úgy vártuk már a Device eseményt, mint a messiást. Az utóbbi hetekben rendesen kimerült a Fortnite tartalom terén, nem igazán volt miről beszélni. Sajnos idő közben zavargások törtek ki az USA-ban, aminek hatására a fejlesztők úgy érezték, még tovább kell halasztaniuk a Season 3 megjelenését. Ezzel a játékbeli esemény, a Device Event is automatikusan csúszott.

Szerencsére ezúttal nem történt semmilyen bökkenő, zavartalanul le tudott zajlani Midas gépének aktiválása. (Persze ha azt nem vesszük problémának, hogy egyetlen perc alatt beteltek a szerverek, így milliók maradtak le az egészről.)

Aki viszont bejutott, az igencsak érdekes jeleneteket láthatott. Az Epic átszakította azt a bizonyos harmadik falat és egy teljesen új, eddig még nem látott dimenzióba kerültek a játékosok. Egy irodában találhatták magukat, FPS nézetben. Ez volt az első ilyen jellegű eseménye a Fortnite-nak.

The device event was so insane that glitched my camera and turned Fortnite into a First person shooter
byu/towzentinho inFortNiteBR

Ugyan elméletben el is kezdtek azon gondolkodni a játékosok, hogy ennek hatására milyen lehetne a játék FPS-ként. Nos, pár olyan játékos, akik bejutottak a Device eseményre, ezt rögzíteni is tudták, egy bugnak köszönhetően ugyanis többeknek FPS módban maradt a játék a cselekmény után is.

Meg kell hagyni, egyáltalán nem néz ki rosszul az FPS Fortnite. Ha nem lenne a játékban egy bonyolult építési mechanika, könnyedén el tudnánk képzelni így a játékmenetet. Ki tudja, lehet egy LTM keretén belül lehetővé teszi majd az Epic, hogy FPS nézetben harcoljunk a híres Battle Royale-ban.

https://www.facebook.com/groups/fortnitehunkozosseg/

×