Magyar idő szerint tegnap este 10 órakor indult a PlayStation 5 bemutató stream. A Sony végtelennek tűnő várakozás után végre kipakolt a nagyközönségnek.

Hatalmas helyzeti előnyt adott a Sony a Microsoft-nak azzal, hogy hónapokkal később mutatta be az új konzolját. Miközben az új Xbox-ot már darabjaira is szedhették az amerikai youtuberek, addig a Sony csak csendben készülődött.

Magyar idő szerint tegnap este 10-kor aztán végre leleplezték az új konzolt

A külseje leginkább egy jövőből érkezett űrhajót vagy felhőkarcolót idéz. Utóbbi hasonlat nem véletlen, a képek és médiaanyagok alapján az is simán elképzelhető, hogy a PlayStation 5 magasabb lesz az Xbox Series X-nél is. További érdekesség, hogy egyszer sem láttuk a gépet fektetve, elképzelhető, hogy csak állított használat lehetséges ebben a generációban. Erre erősít rá az állvány, ami szintén minden felvételen szerepel.

 

A gépen, a Sony-tól szokatlan módon, a fehér a domináns szín, a „belseje” öltözött csak feketébe. Az egészet egy markáns kék fénycsík dobja fel, mely tökéletesen passzol a kontrolleren látott stílushoz.

A gépből két típus lesz elérhető: egy Blu-ray lemez olvasására képes és egy kizárólag digitális verzió. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy lesz-e a két gép között további különbség, egyelőre csak az olvasó hiánya egyértelmű. Ha másban nem térnek majd el, kb. 100 euróval várhatjuk olcsóbbra a keskenyebb gépet.

Nektek tetszik a PlayStation 5? Ki nyerte idén a design versenyt? Szerintünk a Sony rendesen odapakolt.

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×