Egy szivárgás szerint a Final Fantasy 16 bejelentése most nyáron várható, sőt már a funkciókról is van némi fogalma a leakereknek.

Érdekes, hogy a Final Fantasy franchise sikere továbbra is töretlen. A Final Fantasy XV eladások tekintetében is jó eredményeket ért el: olyanok is kipróbálták a játékot, akik addig kimaradtak a FF élményből. Aztán jött a nagy bejelentés: elkészítik a rajongók szerint legjobb részt, felújított formában.

A Final Fantasy 7 Remake első része nem is olyan rég jelent meg, ráadásul a hírek szerint már készül is a folytatás. Most viszont úgy tűnik, nem ez az egyetlen FF projekt. Pletykák szerint ugyanis még idén nyáron bejelentik a Final Fantasy 16 megjelenését. Persze mivel ez csak pletyka, érdemes lesz megvárni, hogy mit mond erről a Square Enix, de izgalmas a hír, az biztos. Már csak azért is, mert a játék valószínűleg már a következő generációs konzolokra érkezhet.

Mit is pletykálnak?

A pletykák természetesen a 4chan nevű fórumról származnak, ahol gyakran jelennek meg játékokkal kapcsolatos pletykák. Ezek nem mindig mondanak igazat, de nagy ritkán előfodul. Állítólag tehát a Square több játék megjelenését is leleplezi hamarosan.

A játék elvileg egy teljesen új fantasy-univerzumban játszódik majd, és steampunk elemekkel bővül ki. A projekt vezetője elvileg Naoki Yoshida, akit sokan a Final Fantasy 14 megmentőjeként tartanak számon.

Kép forrása: Youtube

A projekt harci rendszere elvileg a FF 15 és a Dark Soul játékokból merít inspirációt. Ez érdekesen hangzik.

Reméljük, hogy a pletykák helyett hamarosan tényleg hiteles bejelentést kapunk a kiadótól. A nyári bejelentés után persze még sokat kell majd várni arra, hogy megjelenjen a játék. Ismerve legalábbis a Square Enix alaposságát.

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×