A fejlesztők hamarosan lelövik a szervereket, készülnek a megjelenésre. Lesz mit megszokni, a maximális rang neve ugyanis könnyen lehet, hogy változni fog.

Hamarosan leállnak a VALORANT zárt béta szerverei, a kiadó ugyanis elkezdi előkészíteni a terepet az éles megjelenéshez. Váratlanul ugyanis néhány nappal ezelőtt a Riot Games bejelentette, a nyárra kitűzött megjelenés korábban érkezik, mint gondoltuk. Nem hazudtak, tényleg nyári megjelenési dátumot kapott a játék, már június 2-án elstartol az éles játék.

 

Ami biztos, hogy relatíve sok különbséget tapasztalhatunk majd az utoljára tesztelt zárt béta és a megjelenés után elérhető verzió között. Többek között nagy esély van rá, hogy egy teljesen új karakter is elérhető lesz a Launch után. Persze ezek csak pletykák, de a megjelenési dátumot leleplező videóval párhuzamosan megjelent egy hivatalos kép, amibe belelógott „véletlenül” egy új karakter lába.

Mindezek mellett új információ az éles klienst illetően, a rangok megnevezésének változtatása. A fejlesztők nincsenek megelégedve a VALORANT névvel, úgy gondolják, hogy túlságosan félreérthető, hogy a játék nevével megegyező a legmagasabb rang a játékban. Így most úgy döntöttek, változtatnak ezen.

Azt még nem tudni, hogy milyen irányba indulnak el a játék fejlesztői. Ám nem lennénk meglepve, ha a többi rangból kiindulva Challenger lenne a végső döntés. Elvégre a League of Legends esetében jól működik a rendszer, az alacsonyabb szinteken pedig a már bejáratott rendszert alkalmazzák egyébként is.

https://www.facebook.com/groups/valoranthun/

 

×