Az Odyssey esemény mind a mai napig az egyik legsikeresebb időszaka volt a League of Legends-nek. Most úgy fest, hamarosan visszatérhet.

Már ideje jelen vannak a League of Legends-ben a különböző tematikus események. Ezek nemcsak színesítk az alapjátékot, hanem lehetőséget adnak a játékosoknak arra, hogy exkluzív tartalmakat oldhassanak fel maguknak.

Jelenleg nagy lendülettel dübörög a Pulsefire esemény, amihez bérletet is kínál a Riot Games. A Pass tulajdonosai tematikus Orbokat, tartalmakat nyithatnak meg, a kitartóak pedig egy Prestige skinre is lecsaphatnak.

Az elmúlt évek során az egyik legsikeresebb játékbeli esemény az Odyssey skincsaládhoz volt köthető. Még 2018-ban csöppenhettek bele a játékosok, a fejlesztők pedig egy ekluzív játékmóddal és saját történettel dobták fel az eventet.

A kliensen belül most feltűnt pár olyan szöveges üzenet, ami egyértelműen az Odyssey univerzumába tartozik. Hajókról, galaxisokról, kapitányokról, na meg Yasuo-ról szólnak. A közösség pedig egyből arra reflektált, hogy a közel jövőben akár vissza is térhet az Odyssey téma a játékba.

A futurisztikus Pulsefire után ugyan kicsit eröltetett lenne, de még akár azt is el tudjuk képzelni, hogy újraéleszti az Odyssey-t a Riot Games. Legrosszabb esetben a TFT módba érkeznek új elemek, amiknek szintén sokan örülnének. Érdemes lesz tehát odafigyelni, valamivel biztosan készülnek a fejlesztők.

https://www.facebook.com/groups/lolhungary/

×