Már korábban elmondta a Riot, hogy az alsó ösvény erősítését tervezik. Most meg is érkezett az első adag információ az ehhez vezető úton.

Május elején a Riot bejelentette, hogy erősíteni szeretnék az ADC karaktereket, ugyanis a szezon eleje óta úgy tűnik sokat vesztettek erejükből. Most, a hónap közepén meg is érkeztek az első változtatások, melyekről a vezető játék designer, Mark „Scruffy” Yetter számolt be.

Majdnem mindenki jól jár

A változás szinte az összes ADC-t érinti, kivétel azonban Lucian, Kalista és Vayne. Az ő helyzetük speciális, ugyanis ők a felső ösvényen is népszerűek, így ezeket a karaktereket másképp fogják segíteni.

A Riot szerint az ADC-k gyengesége nem abból származik, hogy keveset sebeznének, sokkal inkább arról van szó, hogy túl könnyű célpontnak számítanak. A fejlesztők ezért több életet és mozgási sebességet terveznek bevezetni, ezzel növelve az ADC-k túlélési esélyeit.

A változások még nem kerültek be a játékba, a május 28-án esedékes 10.11-es frissítés során érkezhetnek majd az élő szerverekre. Ha ezek a frissítések bejöttek és be is váltak, a balanszért felelős csapat mid irányába fordul, ott viszont nerfek várhatóak.

Szerintetek is túl gyenge lett a bot lane mostanság?

https://www.facebook.com/groups/lolhungary/

×