Inside Xbox – Megmutatták az első Xbox Series X gameplay-eket
Tegnap délután a Microsoft végre egy élő adásban mutatta be, hogy milyen újdonságokra számíthatunk, miután megjelenik az Xbox Series X.

A Microsoft május 7-én először mutatta be hivatalosan azokat a gameplay videókat, melyek már a következő generációs konzol, az Xbox Series X játéktartalmaira vonatkoznak. A gameplay videók között az Assassin’s Creed Valhalla is látható.
A Microsoft továbbra is bátran állítja, hogy ők rendelkeznek a világ legerősebb konzoljával.
Ha véletlen lemaradtál volna a bemutatóról, természetesen visszanézheted.
A PlayStation 5-höz hasonlóan az új Xbox konzolnak sincs még pontos megjelenési dátuma. Mind a két konzol 2020 végén, valamikor karácsonykor jelenik majd meg. Remélhetőleg hamarosan megindulhatnak az előrendelések.
A Microsoft videója alapján azonban már nagyjából sejteni lehet, hogy milyen játékokra lehet első körben számítani. Téged meggyőzött? Veszel új Xbox konzolt a látottak után? Vagy megvárod a PS5 bemutatókat?