Még a rajongók is összezavarodtak.

Amióta shroud elhagyta a pro CS:GO mezőnyt, azóta egészen más a Counter-Strike világa. Persze a Twitch, majd napjainkban a Mixer platform nézőinek nincs oka panaszra, shroud ugyanis rendszeresen beül a kamera elé.

Az évek során többször is hangoztatta, hogy elégedett a streamer karrierjével és nem vágyna vissza a profik közé, ám április elsején megosztott egy beharangozót Twitteren, amiben azt állítja, hogy a Valorant miatt ismét kedvet kapott a visszatéréshez, ugyanis titkon mégis hiányzott neki a profi mezőny.

 

A bejelentés teljesen hihető lenne, ha nem április elsején jelentette volna be. Ezzel pedig alaposan összezavart mindenkit. Jelenleg a legnagyobb fanok sem tudják biztosra, hogy mégis mi az igazság. Egyesek szerint kamu az egész, hiszen shroud többször is említette az évek során, hogy nem hiányzik neki a profi mezőny. Mások szerint pedig az utóbbi időben olyan pozitívan nyilatkozott a Riot új játékáról, hogy simán el tudják képzelni.

„Egyelőre nem mondhatok még semmit, de ez az utóbbi idők eddigi legjobb játéka, rég nem játszottam hasonlóval. ” – ecsetelte a streamer napokkal ezelőtt

A közönsége egy része szerint már csak azért is elképzelhető, hogy igaz a hír, mivel shroud maga is hatalmas troll és épp arra számít, hogy nem veszik majd komolyan a dátum miatt, pedig valójában még is igaz. Azóta eltelt egy nap, de a streamer egyelőre nem árult el részleteket a történtekkel kapcsolatban.

Szerintetek tényleg profi Valorant játékos lesz shroud vagy csak kamu az egész?

https://www.facebook.com/groups/valoranthun/

Borítókép: HLTV.org

×