Banner

M0NESY karriere még csak most kezd beindulni, de már le is csapott rá a Na’Vi Junior. Ilyen teljesítmény láttán ezen nem is csodálkozunk.

14 évesen viszonylag kevés játékos mondhatja el magáról, hogy tényleg profi lenne a CS:GO-ban. Az oroszok új tehetsége azonban minden beképzeltség nélkül állíthatja, őt már tényleg a legnagyobbak között kell emlegetni.

Ilya Osipov, művésznevén m0NESY még csak 14 éves, de már most a világelit részeként emlegetik.

Nemrég került be az FPL mezőnyébe, ahol olyan tehetségeket fedeztek már fel, mint ropz, ZywOo vagy éppen brollan.

banner

m0NESY invited to FPL! at 14 years old from r/GlobalOffensive

A dolog persze nem érdemtelen, pláne ha végigmegyünk pár adaton a karrierét és játékát illetően:

  • 9 000 órája van már most a CS:GO-ban, vagyis eddigi éltének 12%-át ezzel az egy játékkal töltötte.
  • Januárban leigazolta a Na’Vi Junior, így profi szerződéssel várja karrierének folytatását.
  • Az FPL kvalifikáció első napján átlagosan 25 killt rakott a meccseken, 1.71-es K/D aránnyal zárt.

A kvalifikáció végén ugyan nem sikerült kiharcolnia a feljutást, az FPL vezetőitől mégis megkapta a meghívót.

Sok sikert kívánunk m0NESY karrieréhez az FPL-ben és a Na’Vi Junior csapatában egyaránt.

https://www.facebook.com/groups/huncsgo/

×