Sok volt a konfliktus kettőjük között és Ninja amúgy sem szeretné annyira komolyan venni a játékot a következő időszakban.

A legnagyobb Fortnite fanok már számítottak erre. Ninja és Reverse között mindig nagy volt a feszültség, most pedig meg is történt, amit a korábbi esemény előre vetíttek nekünk. Reverse-ék már a World Cup kvalifikáció óta egy duot alkottak. Azóta több FNCS versenyen együtt vettek részt, olykor duoként, máskor egy emberrel kiegészülve hármas csapatban.

A játéktól nem, csak a kompetitív világtól szeretne eltávolodni.

Az elmúlt időszakban, részben a kompetitív események hiánya miatt, Ninja elismerte: nem akar annyira a Fortnite kompetitív világával foglalkozni, ezt SypherPK streamjében mondta el.

Döntése egyébként érthető. Nem szeretne megállás nélkül grinde-olni azért, hogy a csúcson maradhasson. Mindezt úgy, hogy nem látszik a munka vége. A közelmúltban ugyanis Ninja már többször is éles kritikát fogalmazott meg a Fortnite versenyek felé. Egyre inkább a streamek és a szórakoztatás lesz Ninja igazi világa, a versenyeket mostantól még inkább maga mögött hagyja.

Kicsit hasonló a modell shroud korábbi döntésére is, a streamer azóta is boldogan éli világát. Reverse közben sosem foglalkozott mással, ő mindig a versenyszerű játékra volt kiélezve.

 

Ez után a beszédes Tweet után Reverse nem sokáig váratta a közösséget, a streamjében elmondta, ő és egykori társa nem folytatják együtt duóként a játékot.

„Ninja és én nem duózunk együtt többé.”

Sokak szerint a népszerű streamer tartotta eddig vissza Reverse sikereit, míg mások szerint Ninja volt túlságosan sok áldozatba belekényszerítve a kapcsolatuk miatt. Szerintetek milyen hatással lesz Reverse és Ninja karrierjére az elválás?


https://www.facebook.com/groups/fortnitehunkozosseg/

 

×