Néhány igen népszerű csatornát távolított el a Youtube, olyanokat is, melyeknek több millió feliratkozója volt. Az tartalomgyártó most azt állítják, hogy a döntés téves és indokolatlan volt.
Mint minden videóplatformnak, a Youtube-nak is vannak szabályai, amik be nem tartása bizony akár azzal is járhat, hogy végleg törlik az adott csatornát. Hogy mi alapján ítélik ezt meg, az már a Youtube döntése, amivel egyes tartalomgyártók nem értenek egyet. Most több, több millió feliratkozóval rendelkező Youtube csatorna tulajdonosa azzal vádolja a vállalatot, hogy jogtalanul törölte a csatornákat – írja a Dexerto.
Sokak számára egyébként a Youtube komoly bevételi forrást jelent, így egy csatorna megszűnése pénzügyi nehézségeket okozhat, főleg akkor, amikor valaki csatornájának szenteli az életét. Arról nem is beszélve, hogy a kreatív tartalmak teljesen eltűnnek az éterből. 2019 végén és 2020 elején több csatorna tulajdonosa állította, hogy Youtube fiókjuk értesítés nélkül szűnt meg, annak ellenére, hogy (tudatosan) nem sértették meg a szabályokat, vagy a szolgáltatás feltételeit.

Kép forrása: Youtube
Az XboxAddictionz nevű csatornának például 3,6 millió feliratkozója volt, majd a csatornát hirtelen decemberben megszüntették. Akkor a csatorna tulajdonosa azt írta: figyelmeztetés nélkül törölték a fiókot. Nyolc év munkája veszett oda. Aztán 2020 elején további három nagy csatorna szűnt meg, ők ugyanezt állították: nem kaptak figyelmeztetést, ráadásul szerintük nem sértettek szabályt. A döntés ellen pedig fellebbezni sem lehetett. ProPepper, TheMasterOfLuck és InTrollsive több mint 1 millió feliratkozóval rendelkeztek és teljes munkaidőben dolgoztak a csatornán.
A TheMasterOfLuck tulajdonosa William Tyler a Twitteren eközben azért is bírálta a Youtube-ot, mert miközben az ő csatornáját indokolatlanul törölték, JayStation ellen semmilyen szankció nem indult, pedig több videóban is azt hazudta, hogy barátnője meghalt.
Jelenleg azt sem lehet tudni, hogy ezeket a csatornákat bármilyen módon vissza lehet-e állítani, amennyiben kiderül, hogy valóban indokolatlanul törölték. Érdekesség, hogy a Youtube 2019 novemberében hozott egy olyan szabályt, miszerint törlik azokat a csatornákat, melyek hosszútávon nem elég jövedelmezők.
A közelmúltban derült fény arra, hogy a Youtube 15.1 milliárd dollár bevételt szerzett hirdetésekből a 2019-es pénzügyi évben. Persze gyaníthatóan nem emiatt törölték az említett fiókokat.
Te is találkoztál már váratlanul törölt csatornával?

