Jó hírek tűntek fel a horizonton.

Nemrég írtunk róla, hogy Lisa Su elszólása után az AMD hivatalosan is bejelentette, hogy 2020-ban új videókártyákkal jelennek meg. Időközben persze feltűnt egy benchmarkban egy „Ismeretlen AMD Radeon” elnevezésű kártya, ami még az RTX 2080 Ti-t is leverte. Azóta a tech rajongók csak „RTX-gyilkosként” emlegetik az AMD új felsőkategóriás arzenálját.

Ez jobb hír, mint elsőre gondolnánk

A jó hír, hogy az AMD új titokzatos kártyái nemrég kapták meg Koreában a hivatalos RRA tanúsítványokat. Külön érdekes, hogy ezekben még mindig az „Ati Technologies” védjegyeként szerepelnek az AMD termékei, pedig az sem ma volt, hogy a zöldek felvásárolták az Ati-t.

Miért is számít ez bármit is?

Noha az AMD még továbbra sem tűzött ki megjelenési dátumot, az általános gyakorlat azt mutatja, hogy az RRA tanúsítványok megszerzését követő hetekben szokta bejelenteni az újdonságait.

Pár példa: az RX 5600 XT 2019. december 3-án kapta meg az RRA tanúsítványt, a hivatalos bemutatót pedig 2020 január 21-én tartotta az AMD. Az RX 5500 XT helyzete is hasonlóképp alakult, ez a kártya ugyanis 2019. november 27-én kapta meg a szükséges tanúsítványt, 2019. december 12-én pedig már meg is jelent az alsókategóriás versenyző.

Nem akarjuk elkiabálni, de jó esély van rá, hogy egy hónap múlva már lelepleződnek az AMD új, felsőkategóriás kártyái.

Az új fenevadakból pedig már a Ray Tracing támogatás sem fog hiányozni, így már csak a teljesítmény és a hozzá társított ár a kérdéses. Reméljük ezúttal is begurul az Nvidia és végre megindul az árverseny.

Persze az is lehet, hogy ők is inkább a következő generációs kártyáival lepik meg a vásárlókat.

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×