Kathleen Kennedy, a Lucasfilm elnöke elmondta, hogy a következő Indiana Jones film nem reboot lesz, hanem a népszerű sorozat folytatása.

Indiana Jones-ból sosem elég. Jól tudja ezt a Lucasfilm is, így továbbra is azon dolgoznak, hogy még többet kapjunk belőle. A hollywoodi producer, Kathleen Kennedy a 73. BAFTA díjátadó ünnepségen életműdíjat kapott Londonban, ahol a BBC interjút is készített vele – írja a Comingsoon.

Szóba került a közelgő projekt jelenlegi helyzete is, megerősítve, hogy az Indiana Jones 5 a korábban látott történetek folytatása lesz.

„Dolgozunk a forgatókönyvön és amint az meg van, készen állunk a forgatásra. Harrison Ford benne van. Ez nem reboot, ez egy folytatás”– mondta Kathleen az Indiana Jones filmről hozzátéve, hogy Ford alig várja a forgatást.

Kép forrása: Polygon

A híres régész és felfedező Indiana első kalandját 1981-ben mutatták be az Elveszett frigyláda fosztogatóiban, amit minden idők 100 legnagyobb filmjei közé sorolnak. Később jött az 1984-es  Végzet temploma, majd az 1989-es Utolsó kereszteslovag. Sokat kellett várni aztán a folytatásra, de Jones leporolta ikonikus kalapját a 2008-as Indiana Jones és kristálykoponya királyságában. A négy film közel 2 milliárd dollárt hozott globálisan a stúdió számára.

Harrison Ford közben 77 éves lett, de még mindig örömmel ugrik be a régész kalandor szerepébe. Reméljük, hogy az új filmben is övé lesz a főszerep. A színész mellett visszatér John Williams is, akinek az Indiana Jones filmek zenéit köszönhetjük.

A film jelen állás szerint leghamarabb 2021-ben lesz látható a mozikban.

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×