Az indoklás egyszerű, ezek a skinek bevételt hoznak, ezért minden CS:GO partnernek támogatniuk kell őket. Még akkor is, ha bugosak.

Mostantól a FACEIT szervereken is elérhetőek lesznek a CS:GO-ba nemrég bekerült Agent Skinek. Az egyik legnagyobb CS:GO partner a rengeteg bug és probléma miatt bannolta ki az új modelleket, mostanra azonban ennek is vége.

Na persze nem a hibáknak, az Agent Skinek továbbra is bugosak, szétesnek tőlük a szerverek.

A Valve azonban mégis ráparancsolt a FACEIT-re, akik kénytelenek voltak meghunyászkodni a fejlesztők előtt. Azonnali hatállyal engedélyezniük kellett a korábban kitiltott modelleket.

Egy nyilvánosságra került beszélgetésből kiderült, miért is volt erre szükség. Az információkat a FACEIT egyik adminja árulta el:

„Egyszerűen azt mondták, a FACEIT nem bannolhatja az új modelleket, vagy mi?”

„Minden FACEIT szerveren kötelező visszatenni, igen. A Valve utasítása, nem vicc.”

„És mit tudna tenni a Valve, ha a FACEIT nem megy bele? Nem lesz több Valve által szponzorált versenyük mondjuk?”

„Nem, kibannolják az összes GSLT-t (Game Server Login Token), amikről a FACEIT szerverek futnak. És akkor leáll az egész FACEIT, ezek nélkül nem megy.”

Lényegében egy klasszikus fenyegetésről beszélünk, ahol a Valve simán megzsarolta egyik legnagyobb partnerét. Ha nem teszik be az új skineket, ellehetetlenítik a működésüket és kész.

És hogy mindezt miért? Hát természetesen pénzért!

Mivel a CS:GO már egy éve ingyenes, bevétele kizárólag az ingame tárgyakból származik. Vagyis a Shattared Web Pass-ből és a benne lévő skinekből. Ha viszont a FACEIT kitiltja szervereiről a skineket, az ott játszó emberek nem is akarják majd megvenni őket, hiszen úgyse játszhatnának velük. Ezért inkább kötelezik a FACEIT-et a bekerülésre, hátha így még több ember akar majd skineket venni.

Az már más kérdés, hogy a skinek bugosak, és rosszul láthatóak… Ez nem igazán érdekli a Valve-ot.

 

https://www.facebook.com/groups/huncsgo/

 

×