Indul a RES CS:GO 1 évada - GAMERZONE és a Salamander is részt vesz
A Balkán-régiónak szánt, 10 ezer dollár összdíjazású kupán a meghívott csapatok között két magyar felállás, a GAMERZONE és a Salamander is helyet kapott.

A Relog Media bejelentette az első RES CS:GO bajnokságot, mely október 17-én indul majd hivatalosan – számolt be róla a HLTV.org. A tíz indulós versenyen minden csapat kétszer játszik majd minden ellenféllel, az első két helyezett automatikusan bekerül majd a decemberi LAN döntőre, melyet Belgrádban rendeznek majd.
A 3-6. helyezett csapatok egy kieséses szakaszban juthatnak majd tovább, és ők adják majd a másik két csapatot a döntőben. Egyelőre a nyolc meghívottak nevét jelentették be a szervezők, melyek közé a magyar GAMERZONE és a Salamander is bekerült. A maradék két helyet egy online selejtezőn töltik majd meg, ezeket most hétvégén rendezik, a két selejtezőre itt és itt jelentkezhetnek a „balkán-régió” csapatai (magyar csapatokat is várnak!).
crazyd33r, a Gamerzone játékosa a V4 Future Sports Festivalon | Kép forrása: hltv.org
A nyolc meghívott csapat pedig (a magyar csapatok neve félkövérrel):
Ti is jelentkeztek majd a bajnokságra?