A korábbi döntés után a lootbox hamarosan végleg eltűnik a Rocket League-ből, így a ládák és kulcsok helyét egy teljesen más rendszer veszi át.

Bár voltak olyan játékosok is, akik imádtak ládanyitogatós videókat készíteni, a Psyonix és annak tulajdonosa, az Epic Games kiveszi a játékból a lootboxokat és a kulcsokat, mely az elsődleges lootszerzési módszer volt a játékban. Ma bejelentették azt is, hogy mi fogja helyettesíteni decembertől – írja a PC Gamer.

Az új rendszer szerint ahelyett, hogy a játékosok lootot tartalmazó ládákat kapnak, melyeket kulcsok megvásárlásával tudnak kinyitni, inkább „tervrajzokat”, azaz „blueprinteket” szerezhetnek. A tervrajzokat a játékon belüli új pénznemből lehet craftolni, ami tulajdonképpen a kulcsot helyettesíti. Pontosan lehet majd tudni azt is, hogy az egyes tervrajzokkal milyen item hozható létre.

A már meglévő, ki nem nyitott ládákat a rendszer életbelépésekor tervrajzokká alakítják, melyek random itemeket tartalmaznak majd. Minden fel nem használt kulcsból felhasználható kredit lesz. Decemberben, a rendszer bevezetésekor megnyílik az új Item Shop is, ahol a krediteket közvetlenül az autók kiegészítőire lehet költeni, ideértve az új elemeket, vagy a régebbi ládatartalmakat, amik nem lettek meg.

Kép forrása: Psyonix

Az Item Shop-ban vásárolt elemeket később nem lehet adni-venni, erre egy másik módszert találnak ki. Arra a Psyonix egyelőre nem tért ki, hogy a tervrajzok és a kreditek átruházhatók-e. Az biztos, hogy a korábban használt piactér nagy változásokra számíthat tehát, aminek a játékosok egy része örül, egy másik része – akik kulcsokkal kereskedtek eddig– valószínűleg nem.

Egyes játékosok jó kis üzletet építettek fel, miközben több YouTuber készített ládanyitás videót, amiben a legnagyobb élvezetet az adta, hogy sosem lehetett tudni, milyen jutalom bukkan elő váratlanul a ládából. Mások viszont, akik úgy érzik a kulcsok vásárlása után sem szerzik meg azt, amire vágynak, talán jobban örülnek majd, hogy pontosan tudják mire költik a krediteket.

A Psyonix a közeljövőben részletesebben is beszámol majd az új rendszerről, a játékosok pedig most eldönthetik, hogy még kinyitják-e megmaradt ládáikat, vagy megvárják, míg azok tervrajzzá alakulnak.

További információ elolvasható a hivatalos közleményben. Te mit szólsz az új rendszerhez?

csoport_gamer_320x300

×