Hajlítható lesz a Nintendo új Switch kontrollere?
A Nintendo nemrég új szabadalmat nyújtott be, a tervek alapján pedig úgy tűnik, hogy a Switch új kontrollere ívelt lesz, vagyis inkább elhajlik.

Szemmel láthatóan a Nintendo folyamatosan fejleszti a már piacon lévő termékeit. Ez alól a Joy-Con sem kivétel. A Nintendo új szabadalma alapján a jövőben nem csak a korábbi problémákat szeretné a cég javítani, de vadonatúj módszereket dolgoznak ki a fejlesztés és az innováció terén – írja a Nintendolife.
Kép forrása: Ipforce
Amint a képen is látható, az új Joy-Con lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy a kontroller felső részének szögét szabadon állíthassa. A Joy-Con alapvető megjelenése megmarad, de a változás nagyban kedvezhet azoknak, akik korábban a kontroller fogása miatt aggódtak.
Kép forrása: Ipforce
Természetesen ez is csupán egy tervezet, ezért nem biztos, hogy megvalósul. A szabadalmi beadvány csupán arra enged következtetni, hogy a Nintendo folyamatosan dolgozik valamin. Hogy megvalósul-e, nem tudni, ahogy azt sem, hogy ha igen, mikor.
Te szeretnéd, hogy ilyen legyen a Switch kontroller?